2012. június 23.

"Hivatalos EFT" - módosítások az EFT tananyagban 1.

Ígértem, hogy megírom a legfontosabb változásokat, melyeket Gary új tananyagában találtam. Csak azokra fogok kitérni, melyek az átlagos kopogtatót, illetve a az EFT-t mint önsegítő technikát alkalmazókat érinthetik. Gary új tananyaga csak a weboldalán elérhető, mint korábban írtam is. Szeretném előre leszögezni, hogy nem változott annyit, hogy aggódni kéne amiatt, hogy esetleg valamit nem jól csinálsz, ha az eddig tanultak alapján alkalmazod.

Az EFT név azt az univerzális segítő-gyógyító módszert takarja, melyet Gary Craig megalkotott és sok éven keresztül tanított, de amely mára sokféle más technikát is magában foglal, melyeket az EFT-t művelők és oktatók hozzáadtak. Ez önmagában nem baj, hiszen maga Gary is bátorított mindenkit, hogy kísérletezzenek vele, alkalmazzák mindenre, fejlesszék tovább. Viszont az újonnan érkezők összezavarodhatnak, a sokféle alkalmazás, variáció láttán esetleg elvész az eredeti koncepció. Ezért tartotta fontosnak, hogy megtegye ezt a lépést (amit ő maga is bevall, hogy már régen meg kellett volna tennie), és leírja a "Hivatalos EFT" módszert. Javasolja, hogy mindenki először ezt tanulja meg, ebből induljon ki, és utána természetesen saját ízlésének, szükségleteinek megfelelően próbálja ki, alkalmazza a különböző variációkat.
Személy szerint teljesen egyetértek vele. Én is találkoztam már olyan esettel, hogy valaki panaszkodott, hogy "próbáltam az EFT-t is, de nekem nem működött". Amikor megkérdeztem, hogy hogyan csinálta, elmesélte, hogy a szokásos pozitív megerősítéseit kopogtatással fokozva gyakorolt csak, vagy előre megírta magának a köröket (ezek természetesen nagyrészt pozitív állításokat tartalmaztak), és ezekkel mechanikusan kopogtatott néhány napig. Nem csodálom, hogy nem ért el jelentős eredményt!

A "Hivatalos EFT" oldala - Kattints ide

Na jó, nézzük a legfontosabb módosítást. Az eredeti Kézikönyvben az Alaprecept a "szendvics", amit úgy is szoktunk hívni, hogy "a teljes kör". Most az Alaprecept a korábban "rövid kör"-ként emlegetett sorozat, ami a Karate Ponton történő előkészítés (itt is megfigyelhető, hogy gyakran csak egyszer ismétlik ezt a bevezető mondatot, nem pedig háromszor, ahogy korábban), és utána a Fejtető ponttól a Kar alatti pontig kopogtatás. A "Basic Recipe" fejezetben (ill. oldalon) megnézhetsz egy kb. 8 perces bemutató videót is (ha kezdő vagy, akkor nézd meg akkor is, ha nem tudsz angolul) az Alapreceptről illetve lejjebb a kiegészítő pontokról is.

A korábbi teljes kört megtartjuk arra a néhány esetre, amikor a probléma intenzitása nem akar csökkenni, és a további pontok beiktatása segíthet előrelendíteni a folyamatot. Nem árt tehát ismerni ezeket a pontokat is, de a mindennapi gyakorláshoz nem nélkülözhetetlenek.

A"Pszichológiai reverzió" fogalmát az új tananyag már nem tartalmazza, Gary tapasztalata szerint ez az elnevezés nem teljesen korrekt. Valójában olyan másodlagos előnyökről vagy újabb szempontok felmerüléséről van szó, melyeket a kopogtatás során amúgy is kezelünk, a bevezető mondatok szükségességét tehát már nem ezzel a jelenséggel magyarázza. A Ráhangolódás vagy Bevezetés ettől függetlenül megmarad a Karate Ponton. Az Érzékeny Pont, mint a Karate Pont "szinonimája" kikerült a tananyagból. Bár Gary korábban inkább használta az Érzékeny Pontot, az évek során rájött, hogy a Karate Pont ugyanolyan hatékony és sokkal könnyebben azonosítható, így könnyebben is tanítható.

A Kulcscsont légzés technika ritka használata miatt szintén kiszorult az új leírásból, így ha eddig nem tanultad meg, nem fontos erre energiát áldoznod. Ugyanígy kimarad a "Padlótól a plafonig történő szemforgatás" is, amit én időnként használok és változatlanul alkalmazni fogom, mert nagyon hatékony az utolsó 1-2 intenzitási pont leviteléhez, viszont Gary már nem tartja fontosnak tanítani.

Az eredeti Kézikönyvben az alaprecet leírásakor az szerepel, hogy egy idő után módosítsuk a bevezető mondatunkat és az emlékeztető kifejezéseket "ez a maradék....." megfogalmazással. Erre a tapasztalatok alapján nem feltétlenül van szükség, ezért már nem előírás. Természetesen megtehetjük ha így szoktuk meg, vagy ha szükségét érezzük.

Technikailag mindössze ennyi a változtatás, valójában csak egyszerűsíti a folyamatot. A későbbiekben azokról a finom változtatásokról fogok írni, melyek inkább a probléma megközelítésével kapcsolatosak.