2009. április 22.

EFT Csúcstalálkozó - Nick Ortner a rendezvényről


Ígéretemhez híven összegzem a Nick Ortnerrel készült interjú legérdekesebb gondolatait.

Az EFT Csúcstalálkozó célja az EFT módszerrel kapcsolatos különböző technikák, információk összegyűjtése a legismertebb szakemberektől, és ezek megosztása minden érdeklődővel.
Nick javasolja, hogy mielőtt elkezdjük meghallgatni a felvételeket, tűzzünk ki magunknak egy célt, fogalmazzunk meg egy szándékot arra vonatkozóan, hogy mit szeretnénk elérni az itt kapott információ felhasználásával. Ezután hallgassuk meg nap mint nap a felvételeket, és kopogtassunk együtt velük, ill. próbáljuk ki a javasolt technikákat.

Előfordul, hogy a pozitív eredmények ellenére valaki egy idő után abbahagyja a kopogtatást. Ilyenkor lehet, hogy a háttérben a változástól való félelem húzódik meg. Mindenképpen tegyük az EFT-t napi gyakorlatunk részévé. Érdemes akár azzal a bevezető mondattal kopogtatni, hogy "Bár ma semmi kedvem sincs kopogtatni, mégis ......"
Akár 1-2 kör kopogtatás elég így az ellenállásunk legyőzésére.
Napi tevékenységünk során gyakran előfordul, hogy valamivel szemben ellenállást érzünk. Ezt okozhatja a stressz is. Pl. reggel felkelünk, és nincs kedvünk dolgozni menni, mert már előrevetítjük magunknak ami ott vár bennünket. Ez a gondolat ellenállást okoz, és azonnal kezelhetjük EFT-vel. Ha fél órával később a gyerekeink felbosszantanak, jöhet egy újabb kör.... és így tovább. "Na jó, de nem kopogtathatok egész nap!" - mondják sokan. Természetesen nem, és nem is lesz rá szükség hosszú távon. Viszont ha napi rendszerességgel azonosítjuk ezeket az ellenállást okozó gondolatokat, és EFT-vel felszabadítjuk őket, néhány nap múlva azt fogjuk tapasztalni, hogy reggel már nem jutnak eszünkbe a munkahelyi konfliktusok, a gyerek lassúsága sem bosszant fel, és így tovább.

Az EFT és a paradigmaváltás (túllépés eddigi határaimon) kapcsolatáról Nick megemlítette, hogy valamennyien sajátos hitrendszert alakítunk ki magunkban felnőttkorunkra. Ennek megfelelően, az a hit alakult ki bennünk, hogy ha valaki rosszat tesz, árt nekem, akkor az a természetes, hogy megharagszom rá és nem bocsátok meg neki (vagy csak akkor, ha már megbűnhődött érte). A paradigmaváltás azzal jár, hogy ehelyett elgondolkozom azon, hogy milyen érzés esik jól nekem. Esetleg rájövök és el tudom fogadni, hogy egy régen történt sérelem miatti neheztelés nem jó érzés, és mint ilyet elengedhetem. Az EFT ebben segíthet. A 10 éve hordozott negatív érzések rengeteg energiánkat emésztik fel, ha tudatára ébredünk annak, hogy dönthetünk úgy is, hogy ezeket felszabadítjuk, saját erőnknek is tudatára ébredünk. Kérdezzük meg magunktól: "Hajlandó vagyok ezzel a haraggal/depresszióval/sérelemmel stb. együtt élni életem végéig?" A választás a mienk! Ha megszokjuk negatív érzéseink elengedését, egy idő után lehet, hogy már nem is lesz hozzá szükségünk EFT-re, mert mint szokás berögzül.

A magunkban tartott negatív érzelmek energiaveszteséggel járnak, gyengítik immunrendszerünket. Mégis az emberek általában azt hiszik, hogy nincs hatalmuk az érzelmeik felett, azok egyszerűen csak vannak (sőt még meg is tudják magyarázni, hogy miért éreznek úgy ahogy). Vagy a génjeiket hibáztatják érte. Az igazság az, hogy ideje, hogy felelősséget vállaljunk az életünkért, és érzelmeinkért is. Rajtunk múlik, hogy mit tartunk meg és mit engedünk el. Vegyük vissza a hatalmunkat a külső körülményektől!



N. Dénes Éva
EFT-ADV, Trainer
http://evadenes.com

1 megjegyzés:

Bőjte István írta...

Kedves Éva!

Nagyon örülök, hogy időt és energiát szántál arra, hogy összegezted Nick mondanivalóját. Én is meghallgattam, sőt , képzeld, képes voltam fenn maradni, hogy az első hanganyagokat meghallgassam akkor, amikor elérhetővé váltak, hajnali 2 órakor :)

Dr. Joe Vitale - The missing secret c. hanganyagán hallottam (bár már más forrásból is), hogy amivel szembesülök, az a bennem zajló programok eredménye. Ha egy negatív hatás ér, ami felbosszant, rossz érzéseket ad, azt valamilyen belső program okozza éls nekem kell belül megváltoztatni, kitisztítani (ahogy Joe fogalmazott). Kezdek rájönni, hogy az EFT milyen óriási segítség tud lenni ezeknek a belső programoknak a javításában és ez az EFT Csúcstalálkozó is szenzációsan sok hasznos és értékes információt tesz elérhetővé.

Nagyon örülök, hogy ilyen trénereket "vonzok be az életembe", mint amilyen Te is vagy, ezt különben egy kedves barátnőmnek köszönhetem. Köszönöm és szép napot:)

István
(a neten így találsz meg: "fiatalongazdagon")