Halogatás

"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra" Okos mondás, mégis milyen sokan nem így élünk. A halogatás - az önszabotázs egyik formája - gyakoribb, mint gondolnánk. Velem is igen sokszor előfordul, hogy amit nincs kedvem megcsinálni, vagy amihez nagyobb erőfeszítés kellene, azt a "végére hagyom". A végére pedig néha nem jutok, mert mindig van valami fontosabb, sürgősebb, vagy éppen elszabotálom az időt olvasással. Mindezek ellenére tulajdonképpen elég jól működtetem az életem, mert azért időnként megrugdosom magam, és helyére teszem a dolgokat. Ezért aztán nem is éreztem soha úgy, hogy az EFT-t kéne segítségül hívnom, és kopogtatással kéne kezelnem ezt a kérdést.

Az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy anélkül, hogy kifejezetten ezzel a témával foglalkoztam volna, egyre több mindent elvégzek, és egyre kevesebbszer halogatom a nemszeretem feladatokat. Biztos vagyok benne, hogy a rendszeres kopogtatás a "ludas", főleg a reggeli pozitív megerősítések bekopogtatása, köztük az, hogy "ma azt is elvégzem, amihez nincs kedvem".

A halogatásról valójában a fiam miatt kezdtem el olvasgatni az Emofree.com fórumán. Ő már-már művészi szinten műveli a halogatást, és én eddig magam is halogattam, hogy elkapjam a grabancát, és rendszeres közös kopogtatást iktassak az életünkbe. A fórumon aztán valaki beidézte Carol Look, neves amerikai EFT terapeuta cikkét, amit azonnal el is olvastam. Fény gyúlt az agyamban. Carol szerint senki sem halogatja a feladatok elvégzését, hacsak nincs jó oka rá. Ügyfeleinél alapvetően 3 alapvető okot figyelt meg:
1. Harag vagy neheztelés tekintélyt képviselő személyekkel szemben.
2. A halogatás biztonságérzetet ad, illetve általa az illető elkerüli mások kritikáját.
3. A halogatás a lázadás társadalmilag elfogadott, "legális" formája.

Azonnal rádöbbentem, hogy az én esetemben az 1. és a 3. ok egyértelműen fennáll. Soha nem szerettem, ha utasítanak, magamban fellázadtam a tekintélyelvű nevelés ellen (nyíltan ez persze nem tehettem). Nem csoda hát, hogy a tanulás helyett inkább olvastam, a könyvemet a tankönyv alá dugtam, hogy ha apukám bejön a szobába, úgy lássa, mintha tanulnék. Megtehettem volna, hogy először végzek a tanulással (ráadásul könnyen tanultam), de akkor azt tettem volna, amit elvártak tőlem. A sorrend felcserélése nálam egyértelműen lázadás volt. Viszont ezt a mintát felnőttként is folytattam. Lehet, hogy csak a szokás hatalma miatt, bár én azt hiszem, hogy a lázadás tovább folytatódott, most azonban a férjem és a családom elvárásaival, valamint a társadalmi elvárásokkal szemben.

Amint mindez tudatosult bennem, úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább a dolgot (és várok arra, hogy szép lassan felülkerekedem ezen a problémán), hanem kopogtatással a konkrét gyerekkori érzést, ami gyanúm szerint a kiváltó ok ebben az esetben, kezelem.
Az alábbi forgatókönyvet használtam:
Karate pont:
Bár csak azért sem csinálom, amire utasítanak, és a magam módján fellázadok, mégis szeretem és tökéletesen elfogadom magam.
Bár az apukám szigorú elvárásokat állított fel velem szemben, és nyíltan nem szállhattam vele szembe, és ezért csakazértis először azt csináltam, amihez inkább kedvem volt, megbocsátok neki és magamnak is mindezért.
Bár amint elvárnak tőlem valamit, azonnal felébred bennem a lázadó, elfogadom magam és ezt az érzést.

Szemöldök: Engem ne utasítsanak
Szemsarok: Ne mondja meg senki, mit kell tennem
Szem alatt: Rajtam senki ne uralkodjon
Orr alatt: Tudom én magamtól is a dolgomat
Állon: Fellázadok a tekintély ellen
Kulcscsont: Ez a stressz, amit az elvárásaikkal okoznak
Kar alatt: Az állandó elvárások
Fejtető: Nyomasztanak a feladatok

Szemöldök: Magamtól is tudom, hogy mit kell tennem
Szemsarok: Ne mondja meg senki, mit kell tennem
Szem alatt: Ne ellenőrizzenek állandóan
Orr alatt: Miért nem bíznak meg bennem?
Állon: Gyűlölöm a tekintélyt
Kulcscsont: Mindenki elvár tőlem valamit
Kar alatt: Fellázadok
Fejtető: Csakazérsem csinálom azt, amit kéne.

Szemöldök: A magam ura vagyok
Szemsarok: Én szabom meg a feladataimat
Szem alatt: Saját magam ellen minek lázadozzak?
Orr alatt: Mi lenne, ha könnyedén elvégeznék mindent?
Állon: Mi lenne, ha azt venném előre, amihez nincs kedvem?
Kulcscsont: Csak magamnak ártok a halogatással
Kar alatt: Miért lennék a magam ellensége?
Fejtető: Nincs szükségem a halogatásra, elengedem magamtól.

Hatalmas megkönnyebbülést éreztem a gyakorlat végére. Tudom, hogy addig nem tudok a gyereknek segíteni, míg magam meg nem szabadulok a halogatás szükségességétől. Azt is tudom, hogy sikerülni fog!

Carol Look cikke itt olvasható angolul

N. Dénes Éva
EFT-ADV
http://evadenes.com